tallos_5

Tallos Consulting 

Minden vállalkozás életében előbb, vagy utóbb elkövetkezik az a pillanat, amikor a PR- és hirdetési koncepciót szakemberek bevonásával érdemes felülvizsgálni, és a szakértői tanácsok alapján korrigálni. Ezzel a nem túl költséges befektetéssel már rövid távon is érzékelhető költséghatékonyság javulás, és a marketing tevékenység eredményességek akár jelentős növekedése érhető el!

Ez különösen igaz azon cégek esetében, amelyek publicitási igénye már meghaladja a szokásosnak nevezhető lokális, vagy globális, de csak a minimális jelenlétet jelző szintet. Ha már tömegmédia igénybevétele is indokolt (-és szinte biztos, hogy indokolt..), akkor bizony a költségek szintje akár egy-egy kampány esetében is elérheti a hat, vagy akár a hétszámjegyű szintet. ..És ezekben az esetekben már megalapozott, jól előkészített döntésekre van szükség, amikor indokolt a saját marketinges munkatárs mellett egy szakértő bevonása!

Mi ebben tudunk az Ön segítségére lenni!

A Tallos Consulting elsősorban ügyfél oldali tanácsadással foglakozik, tehát az Ön vállalkozása szakmai és pénzügyi érdekeit képviseljük a marketing aktivitásai során, míg a „hagyományos” médiaügynökségek azon termékek és megoldások eladásában érdekeltek, amelyeken a legnagyobb árrést tudják realizálni.

Végig kísérjük Önt a kampányok tervezésétől az ajánlatkéréseken át a megvalósulásig, sőt segítünk a kiértékelésben is, -legyen szó akár klasszikus (ATL) tömegmédiáról, vagy a „nem klasszikus” (BTL) aktivitásról , helyi, regionális, vagy akár országos kampányról.

A marketing szakmai zsargont lefordítjuk Önnek hétköznapi fogalmakra, illetve az Ön elképzeléseit szakmai nyelvre fordítva közvetítjük a kivitelezők felé.

Közel 25 éves értékesítési és tanácsadói tapasztalatból fakadóan részletesen ismerjük a kis-, és közepes vállalkozásokműködését, problémáit, hétköznapi küzdelmeit. Javaslataink nem merülnek ki a manapság népszerű marketinges guruk és egyéb látnokok homályos általánosságai szintjén, hanem konkrét és tárgyilagos diagnózissal, illetve terápiás javaslattal, megvalósítható tervezéssel segítjük a vállalkozások fejlődését.

A médiatulajdonosoktól, vagy értékesítő ügynökségektől jutalékot, vagy egyéb juttatást nem fogadunk el, bevételünk kizárólag a Megrendelő által fizetett tanácsadási díjból származhat.

Etikai okokból egy termékkörből, vagy üzleti tevékenységi körből egy időben csak egy ügyféltől áll módunkban folyamatos tanácsadói megbízást elfogadni.

Tallós Balázs
vezető tanácsadó